Így csökkenti a paletta méretét a Mercedes, azaz jön a CLE kupé és kabrió

Egy teljesen új modell bevezetésébe fogott bele a Mercedes, mely kupé és kabrió karosszériával is elérhető lesz a híresztelések szerint. Ezzel azonban nem növekedik, hanem éppen hogy csökken majd a paletta mérete.

A Mercedes vezetősége még tavaly ismertette a jövőre vonatkozó terveit, melyek között bizony szerepel a paletta méretének csökkentése és az átláthatóság növelése is. Hogy fogják ezt megoldani? Nagyon úgy tűnik, hogy egy újabb modell bevezetésével.

Noha ez így erősen paradoxonnak tűnik, de tényleg ez a helyzet. A napokban ugyanis lencsevégre kaptak egy erősen álcázott kabriót, mely a belsős informátorok szerint az új CLE lesz. Mi ebben a nagy szám? Az, hogy ezzel a modellel váltják le egyszerre a C és az E osztály kupé és kabrió változatát.

A németek egyelőre pontos technikai specifikációkkal nem álltak elő, de azt már most tudni lehet, hogy az alapokat (MRA-2 platform) és a méretet tekintve a CLE a C-hez áll majd közelebb. Először a kabrió kivitel mutatkozik majd be 2023-ban, majd jöhet a keménytetős kivitel is.

Ez azt jelenti, hogy más nyitható tetős modell nem is lesz a csillagosok kínálatában? Nem, hiszen azt már korábban bejelentették, hogy AMG alapkra építve már készül az SL új generációja is, mely már jövő év végén a szalonokba kerülhet.