Hidrogénes lehet a következő Toyota Prius

A Toyota várhatóan jövő év végén leplezi le az új Prius generációt. Most felmerült annak a lehetősége is, hogy egy hidrogénes belsőégésű motor is bekerül a benzines mellé a hibrid formációban.

A Toyota Prius jelenlegi generációja már 2015 óta a piacon van. Hat év pedig már bőségesen kitesz egy modellciklust, így érthető, hogy már az utódról szállingóznak a hírek.

A gyártó elmondása szerint már jövő év végén bemutatkozhat az új felvonás, mely nem szakít a hibrid hagyományokkal, azaz alapvetően az 1,8 literes benzines erőforrást használja fel egy elektromos motorhoz párosítva. Érkezett azonban egy érdekes felvetés is, mely szerint lesz még egy alternatíva a kínálatban valamivel később!

A Best Car Web magazin szerzett tudomást arról, hogy 2025-ben érkezhet egy hidrogénes belsőégésű motorral szerelt variáns is, mely nem keverendő össze a hidrogén-üzemanyagcellás megoldásokkal. Erről az új technológiáról tavaly már hallhattunk, amikor a Toyota egy átalakított Corolla modellben tesztelte azt egy 24 órás verseny keretein belül több-kevesebb sikerrel.

Érthető tehát, hogy a hidrogénes változat miért nem debütál a már megszokott hajtáslánccal együtt, azaz valószínűleg még van mit csiszolni rajta. De a felvetés mindenképpen érdekes.