Felfelé bővülhet a Mercedes E osztály palettája

Egy külföldi autós portál figyelt fel arra, hogy a Mercedes szépen csendben levédette az E 73 elnevezést, ami jó eséllyel a paletta új csúcsmodellje lesz. Már csak az a kérdés, hogy hibrid, vagy hagyományos megoldásban gondolkodnak-e a németek.

A napokban számolhattunk be arról, hogy a Mercedes először mutatta meg az AMG GT 73e néven piacra kerülő hibrid négyajtós sportkocsiját, most pedig érkezett egy újabb bizonyíték, miszerint a németek nem állnak meg ezen a szinten. Egy kiszivárgott szabadalmaztatásnak köszönhetően már tudhatjuk, hogy készül az E osztály új csúcsváltozata is.

A CarBuzz magazin számolt be arról, hogy a németek levédették az E 73 típusmegjelölést, mely nem lehet igazából már, mint a Mercedes-AMG E63 fölé pozícionált változat. Természetesen ezzel az nem derült ki, hogy milyen hajtáslánc kerül majd a csúcs E osztályba, de nem lenne meglepő, ha az AMG GT esetében is szóba került hibrid megoldásról lenne szó.

Ezzel lényegében a Mercedes kész közvetlenül is konkurenciát állítani a BMW új nagyágyújának, az M5 CS kivitelnek, sőt, lóerők tekintetében akár túl is szárnyalhatják a bajorok csodafegyverét. Bár pontos technikai specifikációk még nem kerültek elő, de a GT 73e esetében egy 4 literes V8-as duplaturbós erőforrás és egy elektromos egység együttesére számíthatunk nagyjából 800 lóerős teljesítménnyel, ami az E osztályban is minden eddiginél ütőképesebb megoldás lehet a jövőben.

Természetesen ezek még csak találgatások és könnyen lehet, hogy nem is hibrid hajtásról, hanem az E 63 S V8-as erőforrásának tovább hergelt átgondolásáról van szó. Ez megmagyarázná, hogy miért nem E 73e néven védették le a gyáriak az új modellt, de lehet, hogy csak az “e” betű tobzódást szerették volna elkerülni. A tuti akkor derül ki, amikor megérkeznek az első kedvcsináló képek, a gyártó által nemrég bemutatott E Performance megjelölés (vagy annak hiánya) ugyanis azonnal elárulja majd, hogy hibrid vagy hagyományos turbós verzióval lesz dolga majd a jövő kegyetlenül erős limuzinra vágyó vásárlóinak.