Erősebb lett és nagyobb hatótávval kecsegtet az elektromos Opel Mokka

A Stellantis két évnyi piaci jelenlét után döntött úgy, hogy először hozzányúl az Opel Mokka elektromos változatához. Dizájn szinten nem történt változás, a villanyos hajtás viszont minden tekintetben többet tud.

Az Opel a Stellantis tagjaként teljesen új dizájnnal és eszmeiséggel született újjá. A ma már jellegzetes rostélyos orrkialakítás és az elektromos irányvonal első fecskéje volt két évvel ezelőtt a Mokka, mely friss konstrukció révén eddig nem igazán igényelt gyári beavatkozást.

Most viszont, két évvel a bemutatás után megérkezett az első ráncfelvarrás, mely ugyan a külső és belső dizájnt nem érinti, mégis fontos pontokon hozott felfrissülést. A gyáriak most a hajtásláncra koncentráltak elsősorban.

Ennek fényében, az eddiginél nagyobb akkumulátor csomagot kapott az autó. Az 50 helyett 54 kWh-s összeállítás a hivatalos elektromos hatótávot 68 kilométerrel toldotta meg, azaz a WLTP szabvány szerint már az elektromos Mokka is a 400 kilométer felett teljesítők ligájába tartozik.

Mindezt úgy, hogy a teljesen új elektromos motor erősebb lett, mint az elődje. Ez a számok nyelvén pontosan 20 lóerőnyi többletet jelent, azaz most már 156 lóerős teljesítményről beszélhetünk. Ez menetdinamika szinten mit jelent? Nem sokat, a 100-as sprint éppen beesett csak 10 másodperc alá, a végsebesség viszont továbbra is korlátozva van 150 kilométeres óránkénti tempónál.

A Mokka továbbra is az Opel paletta egyik legkeresettebb modellje, ráadásul az elektromos variáns sem teljesít rosszul. Sőt! Elérkeztünk oda most novemberben, hogy Németországban a Mokka eladások 65 százalékát a tisztán villanyos variáns tette ki.