Dögös lett a Seat első SUV-ja

Nyilvánosságra hozta a Seat az első képeket a márka első SUV-járól. A Leon arculatát idéző szabadidőautó igencsak dögösre sikerült.

A Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be a Seat első SUV-ja, az Ateca. Korábban már beszámoltunk a Volkswagen konszernhez tartozó spanyol márka szabadidőautós projektjéről, de akkor még csak fantáziaképekkel tudtuk illusztrálni a hírt. Immár azonban rendelkezésünkre állnak az első gyári fotók is. Íme, így fest majd a spanyolok terepese!

A legfeltűnőbb a sportos dizájnvilág – láthatólag a Seat mérnökei komolyan vették azt a vezérigazgatói szinten megfogalmazott szándékot, hogy a Nissan népszerű, sportos SUV-jait kell „levadászniuk” a piacon. A gyártó ugyanis abból próbál sikert kovácsolni, hogy a konkurensektől meglehetősen lemaradva vágott bele az európai piacon mind fontosabbnak számító SUV-jellegű járműosztálya fejlesztésébe. Kétség kívül ma már sokkal jobban feltérképezhető, hogy milyen formavilágú modelleket keresnek a leginkább a vevők, mint néhány évvel ezelőtt, amikor még minden márkának kicsit vakrepülés volt bemerészkednie ebbe a fontos szegmensbe. Az Ateca egyértelműen kifejezi, milyen következtetésre jutottak a Seat szakemberei: szerintük a sportos forma a legfontosabb.

Nem csoda tehát, hogy az Ateca még az egyébként arculatában nagyon hasonló Leónnál is dögösebb: agresszív, két részre tagolt hűtőmaszkjával és markáns vonalaival dinamikus és fiatalos megjelenésű lett az autó. A 4,36 méter hosszú jármű az alsó-középkategória határait feszegeti, ennek ellenére az Ateca arányosan formásnak tűnik, és egyáltalán nem látszik akkorának, mint amekkora valójában. Az opcionálisan választható 4×4-es hajtáslánc jelzi, hogy nem csupán divatból szabták terepesre az autó külsejét, hanem akár tényleg le is merészkedhetünk vele a kövezett utakról. Az 510 literes csomagtér pedig elég nagy ahhoz, hogy egy családi nyaralás minden motyóját be lehessen pakolni.

A motorválaszték azért emlékezteti a vásárlókat arra, hogy az Ateca csupán egy alsó-középkategóriás modell, hiszen a háromhengeres, egyliteres, turbós benzines alapmotor 115 lóerejével aligha csinál versenyautót az Atecából, mint ahogy az 1,4 literes, 150 lóerős TSI sem. Ugyanakkor a dízelválaszték kétliteres, 190 lóerős csúcsverziójával már kétség kívül elég fürge lehet az autó, míg az 1,6 literes, 115 lóerős gázolajos takarékos üzemelésével lehet csábító a vevők számára. Mindengyik motorhoz hatsebességes kézi- vagy DSG automataváltót kínálnak majd.

A Seat bejelentette azt is, hogy hamarosan egy kisebb, az Ibiza alapjain nyugvó SUV-val is előrukkol, hogy ne csak a Nissan Qashqai-t, hanem a Juke-ot is megszorongassa.