Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

01

Dögös lett a limitált szériás Aston Martin

2015. június 05. | Aston Martin Hírek | Címkék: , , , ,

Csak hét példány készül abból a különleges Aston Martinból, amit teljesen a vevő igényeihez szabnak, a speciális Vanquish első darabját pedig most mutatták be.

Q by Aston Martin néven indította el speciális programját a brit sportkocsi-gyártó, amelynek keretében még inkább a vevő igényeihez szabják autóikat. One of Seven, azaz egy a hétből névre hallgat a limitált széria, és a nevéhez illően mindösszesen hét példány készül belőle a Vanquish alapjain.

Most mutatták be az első darabot, amely a Q by Aston Martin program nyomán épült meg. A különleges Vanquish matt fekete fényezést kapott, és 20 colos könnyűfém kerekei is sötét árnyalatúak. Nem meglepő, hogy a belső tér is fekete, ahol gyémánt mintázatban steppelték a bőrüléseket, a limitált szériára utaló feliratot pedig apró gyöngyökből rakták ki.

Nem változott ugyanakkor az Aston Martin Vanquish műszaki tartalma, hiszen ezt a példányt is az 573 lóerős teljesítmény leadására képes 5,9 literes V12-essel szerelték, a legnagyobb nyomatéka 620 Nm, a hatsebességes automatával 4,1 másodperc alatt gyorsul nulláról százra és 295 km/óra a végsebessége.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.