Daimler: 2022-ben is lesz félvezető-hiány

Már nem kérdéses, hogy az autóipart nehéz helyzetbe hozó félvezető-hiány az idei év mellett majd a 2022-es évre is rányomja a bélyegét. A Stellantis után a Daimler is megerősítette ebben az elemzőket.

Tavaly a pandémia, idén pedig a globális félvezető-hiány hozta nehéz helyzetbe az autóipar szereplőit, amit aztán még meg is fejelt egy kis műanyaghiány meg úgy általában lassan mindenhiány is. De vajon látszik már az alagút végén a fény? A legtöbb elemző szerint közel sem, ráadásul egyre több gyártó is ezt az álláspontot osztja. Nemrég jelentette be a Stellantis, hogy 2022-ben is gondok lesznek beszállítói oldalon, most pedig a Daimler is megerősítette ezeket a nézeteket.

Harald Wilhelm, a Daimler elnökségi tagja a Reuters magazinnak beszélt arról, hogy a félvezető-hiány velünk lesz még 2022-ben is, de a gyártók most már tapasztaltabbak és felkészültebbek a probléma kezelésében, így várhatóan kisebbek lesznek a kiesésekkel járó károk is.

A készlethiány többféleképpen nyilvánul meg a gyártók körében. A legtöbben nemes egyszerűséggel leállítják a gyártósorokat, ha valami nem áll rendelkezésre, de vannak szép számmal olyanok is (ide tartozik például a Mercedes), akik a szóban forgó alkatrészek nélkül szerelik össze az autókat, majd azokat utólag pótolják, amint megérkezik az éppen aktuális szállítmány. Mindezek mellett, főként Amerikában bevett lett az a szokás is, hogy bizonyos modelleket eddig alapnak számító funkciók nélkül adnak át a vásárlóknak “ez is több, mint a semmi” alapon.