Az autó, melyet kevesen ismernek, de alapvetően határozta meg a Fiat történetét

Ha régi Fiat modellről beszélünk, akkor mindenkinek azonnal az 500-as ugrik be. Pedig, volt egy másik típus is, mely komoly mértékben befolyásolta Olaszország és a világ autógyártását. Ez a 600-as.

Több szempontból is ideológia- és sorsfordító autó lett ez a szerény kis autó a nagy Fiat történetében. Ennél állt át a cég – egy időre – farmotoros autók gyártására, illetve ennél a modellnél tért át egy olyan modern termelési rendszerre, amely szinte páratlan volt akkor az egész világon. Bár a 600-as típust már az ötvenes évek elején elkezdte tervezni a Fiat főkonstruktőre, Dante Giacosa, s akkor még az 1936 óta a kínálatban levő, s szintén általa tervezett előd, a Topolino is jól futott az eladásokban, tudta, hogy közben a világ nagyot változott.

A Topolino ahhoz képest kívülről túl nagy volt, hogy csak két utast tervezett bele, azt gyártani az orrmotor-hátsókerékhajtás-elrendezés miatt drága volt, az összeszerelését pedig irgalmatlan nehéz lett volna automatizálni. Giacosa tisztában volt vele, hogy a kompaktabb és olcsóbb építést adó orrmotor-elsőkerékhajtás lenne ideális egy ilyen kocsihoz, de az akkoriban elérhető féltengelycsuklókkal az olyat nem lehetett jól megvalósítani, azaz lehetett volna, de óriási lett volna a fordulókör, ami a szűk olasz városkákban élők számára használhatatlanná tette volna az új típust.

Maradt hát a farmotoros építés, amelynél az első kerekek erősen el tudnak fordulni, s az erőátvitel egy csomagban, kompakt módon a kocsi hátuljában bújik el. De egy pici autóban a nehéz farmotor csúnya ingaként működik, ezért a 600-ast Giacosa eredetileg nagyon lapos hengerszögű, alumínium V2-essel gondolta megvalósítani, ám azzal akkorák lettek volna a gyártási költségek, hogy végül egy soros négyhengeres, öntöttvas blokkos, 633 köbcentis, 22 lóerős motort terveztek bele, amit hosszában helyeztek el. De legalább a hengerfej alumíniumból készült, hogy annyival is lejjebb kerüljön a tömegközéppont. Elöl egyszerű, alsó keresztlaprugós, helytakarékos futómű, hátul a pontos úttartáshoz ferde háromszög-lengőkaros, tekercsrugós felfüggesztés – utóbbihoz teljesen új kinematikát kellett kitalálniuk, hogy az autó ne legyen állandóan túlkormányzott.

A kitűzött cél – minimum 85 km/h utazósebességű, négy személyt és némi csomagot kényelemben elszállító, 450 kilogramm tömegű, 500 ezer líráért árusítható (ma kb. 8000 euró) autó – nagyrészt megvalósult, csak a súlyhatárt kellett közel hatszáz kilóra módosítani. Új terület volt ez a Fiatnak, Giacosának is, de bejött a számítás: a 3,2 méter hosszú autóba nemhogy bele lehetett ülni négyen, de a fűtése is egészen jónak bizonyult, az alapkonstrukció pedig olyan ügyes lett, hogy némi tuning után a versenypályákon is ütőképes kis dög lett belőle.

Igazi népautóvá vált, hiszen minden ötvenes-hatvanas évekbeli olasz film utcái telis-tele vannak pöttyözve ezekkel a faros Seicentókkal. Olaszországban 1955-ös bemutatásától 1969-ig gyártották, de licencelt változatait Spanyolországban (Seat 600 és 800), Argentínában, Uruguayban, Chilében, Kolumbiában, Malajziában, Ausztráliában, Németországban (NSU-Fiat Jagst), Jugoszláviában (Zastava) egészen 1985-ig készítették. Sőt, ha nincs 600-as, Karl Abarth is egészen máshogyan kezdi a karrierjét, ugyanis az összes korai autója 600-as alapú volt. Hogy mennyi készült belőle? Csak Fiat-féle 600-asból közel 2,7 millió.