Alkatrészhiány miatt nem kapnak hátsó ülésfűtést Amerikában bizonyos GM vásárlók

Akárcsak a legtöbb gyártó, a GM sem tudhatja még maga mögött a félvezető-hiányból adódó nehézségeket. Spórolni kell a számítástechnikai chipekkel, ezért bizonyos modellek innentől nem kapnak fűthető hátsó üléseket.

A félvezető-hiány gyakorlatilag év eleje óta keseríti meg az autógyártók életét, ráadásul úgy tűnik, hogy egy ideig még nem is lesz biztosítva az ipar által megkívánt számítástechnikai chip mennyiség. Mit lehet tenni? Ott kell spórolni, ahol csak lehetséges, hogy elkerülhető legyen a teljes leállás.

Ezért például a GM most Amerikában úgy döntött, hogy nem kínál tovább néhány modellhez hátsó ülésfűtést, még opciós szinteken sem. Az érintett modellek a GMC Sierra és a Chevrolet Silverado. „Ezzel a lépéssel biztosítani tudjuk a folyamatos gyártást és kiszállítást, ami nagyon fontos, hogy ki tudjuk elégíteni a könnyű és nagy teherbírású pickupjaink iránti erős vevői és kereskedői igényeket, mivel az iparág továbbra is élénkül és erősödik”- mondta a Carscoops magazinnak a GM szóvivője.

Arról nem esett egyelőre szó, hogy mi lesz azokkal a vásárlókkal, akik már korábban megrendelték a szóban forgó extrát, ám valószínűsíthetőleg ők valamennyi pénz visszatérítést kapnak majd a vásárlásuk után.