A Velar stílusában jelent meg az új Land Rover Evoque

A Land Rover lerántotta a leplet az Evoque második generációjáról. Lényegében a Velar kistestvérét tisztelhetjük benne.

A Land Rover paletta egyik legfontosabb tagja az Evoque, mely most esett át generáció váltáson. Van, ami visszalépés az elődhöz képest, a fejlődés azonban teljes mértékben tagadhatatlan.

Először is a legszembetűnőbb, hogy bár az új generáció karaktere alig változott, a stílus egyértelműen a Velar modellből érkezett. A fényszórók természetesen LED-esek, a kilincsek pedig kiemelkednek az ajtóból, ha szükség van rájuk. A fejlesztők azt is felismerték, hogy a modell vásárlói inkább kerülik a terepet, így olyan részeket is lefényeztek, amik eddig szimplán műanyagok voltak. Ez természetesen jótékonyan hat a megjelenésre, viszont drága mulatság lehet azoknak, akik tényleg behajtanak a bozótosba vele. A karosszéria amúgy 30 százalékkal merevebb, mint volt, a belső kialakításánál pedig használtak újrahasznosított és természetes anyagokat is.

A motorpaletta dízel (148-237 lóerő) és benzines (237-296 lóerő) egységeket is tartalmaz, sőt az új platform a mild hibrid kialakítást is lehetővé tette. Ez utóbbi lényege, hogy a fékezéskor nyert energiát az autó gyorsításnál tudja hasznosítani, ezáltal terhet levéve a normál motor válláról.

A paletta a bevezetés idején csak összkerekes variánsokat tartalmaz, ám később érkeznek a belépő szintű elsőkerekes változatok is. További érdekesség, hogy a háromajtós és kabrió Evoque modellek elvesztek a generáció váltás alatt, azaz most már csak ötajtós karosszériával kérhető a bébi Land Rover.