A jelenlegi lehet az utolsó Mercedes S-osztály kabrió és kupé generáció

A Mercedes költségcsökkentő akciója nem csak sokak állásába kerül, hanem bizony néhány modellnek is távoznia kell a palettáról. Ilyen lehet az S-osztály kupé és kabrió változata.

A Daimler komoly költségcsökkentő akciót hirdetett meg, hogy egyenesbe kerüljön a cég. Ennek egyik első mozzanata, hogy mintegy 15 ezer állást szüntetnek meg a Mercedesnél. Vezetők és melósok egyaránt elszenvedik a lépést még idén, ám nem csak személyi leépítésekkel spórolnak a németek.

Kiderül ugyanis, hogy a nemsokára érkező új S-osztály generáció már nem kap kupé és kabrió kivitelt, azaz aki ilyen autót akar a garázsában tudni, annak már nincs sok ideje lépni.

A gyáriak szerint a kétajtós kivitelek levétele a palettáról nem okoz majd mérhető káoszt, ugyanis a vásárlók döntő többsége eddig is a szedán változatban találta meg a számításait.