Töltőhálózatot épít ki Európában a Kia, de a Hyundai tulajok is hozzáférhetnek majd

Kimondottan a Kia és Hyundai tulajdonosok számára építi ki a koreai gyártó Európában a KiaCharge elektromos töltőhálózatot, mely hibrid és tisztán elektromos járművek „tankolására” egyaránt alkalmas lesz.

Nagyszabású beruházást hirdetett meg a Kia az elektromos és hibrid autót használók legnagyobb örömére. Elkezdődik ugyanis a KiaCharge töltőhálózat kiépítése, mely a tervek szerint az egyik legnagyobb ilyen hálózat lesz a térségben.

Egészen pontosan 160 ezer darab nagyteljesítményű töltő kiépítését célozta meg Európa minden szegmensében a gyártó, amit a tervek szerint telefonos applikációval vagy pedig kérés esetén azonosító kártyával lehet majd használni. Különlegesség még, hogy a felvett energiáért nem azonnal, hanem havi számlás bontásban kell majd fizetni.

A DC és AC csatlakozási lehetőséggel is rendelkező, minden Kia és Hyundai tulaj számára elérhető oszlopok használata ráadásul úgy lesz megoldva az ígéretek szerint, hogy a felhasználóknak egyetlen más szolgáltató felé sem kell megadniuk az adataikat, mindent a Kia és a Hyundai telefonos applikációja intéz el helyettük.

„A publikus töltőoszlopok hiánya továbbra is óriási visszatartó erő az elektromos piacon. A könnyen használható és átlátható rendszerünkkel ezt a problémát küzdjük le, azaz még több ember számára lesz elérhető a jövőben az elektromos autózás, ami természetesen még több eladott villanyos járművet is jelent majd.”- mondta a Kia Motors európai kirendeltségének igazgatója, Emilio Herrera.