
A gyáriak elmondása szerint a villanyos tanulmány lényegében már egy az egyben az új CLA generációt takarja.
A gyáriak elmondása szerint a villanyos tanulmány lényegében már egy az egyben az új CLA generációt takarja.
Hibrid modellel bővült a kecskeméti Mercedes gyár palettája, elkezdődött hazánkban ugyanis a benzin-elektromos CLA gyártása is. Rendkívüli felkészülést igényelt az első hibridekre specializálódott gyártósor beindítása.
Három újabb Mercedes modell is megkapja a németek konnektoros hibrid hajtásláncát. Az A- és a B-osztály mellett most már a CLA Coupe, a CLA Shooting Brake és a GLA is kérhető 250 e megjelöléssel.
A belépő szintet képviselő Kia Picanto-k után most a megszokottnál komolyabb autókkal bővítette a kínálatát a MOL Limo. Megjelentek a CLA Mercik is a bérelhető autók listájában.
Amerikában rántotta le a leplet a Mercedes az új CLA generációról. Nagyobb és modernebb, mint ami eddig volt.
Ugyan a hivatalos leleplezés még csak egy hónap múlva várható, a Mercedes azonban megmutatott egy kis részletet az új CLA-ból.
Kompakt modelljeinek AMG változatát nagyobb teljesítményű motorral szerelte fel a Mercedes-Benz, így a CLA és GLA még gyorsabbá vált.