Nagyobbak lesznek a következő generációs Smart modellek

A Mercedes és a Geely közösen fejleszti a Smart következő generációs modelljeit. A Mini mintájára újul meg a városi kisautókkal foglalkozó márka.

A Mercedes és a Geely által fele-fele arányban birtokolt Smart márka alapvető megújulás előtt áll. A német fél árulta el, hogy a következő generációs modellek a Mini mintájára fognak megújulni, azaz szexibbek és nagyobbak lesznek.

“A Smart, mint márka felnőtt korba lépett, így külön úton kell tovább járnia”- mondta Gorden Wagener, a Mercedes dizájnért felelős igazgatója.

“Az eladások kulcsa nem csak az egyediség, hanem bizony a szexi megjelenés is. Anno ezzel tért vissza sikeresen a Mini is. Nekünk is egyszerűségre kell törekednünk, de úgy, hogy közben elérjük, hogy vágyjanak az emberek az autónkra.” – hangzott el a jövő dizájnjával kapcsolatban. Wagener hozzátette még, hogy nagyobbak is lesznek az új Smart modellek, de nem drasztikus mértékű növekedésről van szó.