Túra versenyautót villantott a Mazda

A Mazda már több mint egy éve fejleszti a TCR versenyautóját, most pedig végre elkészültek vele. Minden TCR szabálynak megfelel a 3-as és már vásárolható is.

A Mazda eddig nem képviseltette magát a túraautó bajnokságban, ám ez a helyzet mostantól megváltozik. Elkészült ugyanis az új 3-asra épülő, a TCR bajnokság szabályainak minden tekintetben megfelelő versenyautó, így akár már a jövő évi szezont is meg lehet kezdeni vele. Már amennyiben megvásárolja egy magáncsapat, mert a TCR bajnokságban hivatalosan gyári csapatok nem vehetnek részt.

A Mazda3 TCR 350 lóerős teljesítményt tud felmutatni, melyet a szabályokban rögzített kétliteres négyhengeres motorból nyertek ki. Az ára nagyjából 54 millió forintnyi dollárnak felel meg. Dollár, mert egyelőre a Mazda csak az amerikai piacon készül piacra dobni, a világpremier is a januárban lesz a daytonai 24 órás verseny betétfutamán.