Még mindig nem tért magához a Jaguar a pandémiás helyzetből, újabb elbocsátások kerültek kilátásba

A koronavírus által okozott leállásokból elkezdett kilábalni a gyártók többsége a kereslet fellendülésével, ám olyanok is vannak, akik erősen beleragadtak az év eleji helyzetben. A Jaguar még mindig komoly bajban van, ugyanis nagyon lecsökkent a vásárlói kedv a lépcsőshátú modelljeikre.

Az idei év mindenkinek nagyon kemény volt, hiszen a pandémia lényegében lebénította az év elején a gazdaságot a világ minden táján, ami persze az autógyártókra is erős hatással volt. A kezdeti ledöbbenés azonban elmúlt és az emberek elkezdtek megint autókat vásárolni, ami a legtöbb gyártót traktorként kezdett el kirángatni a nyakig érő sárból. Van azonban, akiknek sajnos nem jutott mentőkötél és a termékeik iránti kereslet azóta nem tért vissza a régi kerékvágásba. A Jaguar pontosan ebbe a csoportba tartozik a The Guardian jelentése szerint.

Az angol gyártónál a probléma ugyanis nem a pandémiával kezdődött, az csak egy utolsó lökés volt a földrekerülés előtt. Évek óta folyamatos kereslet csökkenés tapasztalható ugyanis főként a lépcsőshátú modellejeik iránt, ami óriási bevétel kiesésként most nagyon hiányzik a kasszából.

Egészen pontosan a gyártó 3000 alkalmazottja van még március óta kényszerszabadságon, akiknek csak az állam segítségével, a munkamegtartó programmal van még meg az állásuk. Na de miért nem mentek vissza azóta dolgozni ezek a munkavállalók? Mert annyira lecsökkent a kereslet az XE és az XF modellek iránt, hogy a tavalyi kapacitás harmadával működik jelenleg is az angliai Castle gyáregységük.

Természetesen sok mindennel, még árcsökkentéssel is próbálkozik a Jaguar, hogy valahogy fellendítse a vásárlói kedvet a két lépcsőshátú modell iránt, de a megrendelések csak nem akarnak drasztikusan megoldani. Ez pedig hosszútávon még tovább nehezíti a gyártó dolgát, ami miatt a vezetőség elmondása szerint elkerülhetetlenek lesznek az újabb elbocsátások.