Még idén bemutatkozik az új Skoda Fabia generáció

A Skoda nemsokára hivatalosan is leleplezi az új Skoda Fabia generációt. Megérkezett az első gyári kedvcsináló kép is néhány információval megtámogatva.

A Skoda Fabia jelenlegi generációja már 2014 óta van jelen a piacon, így mindenképpen időszerű a következő felvonásról beszélni. Korábban a márka vezetősége már tett utalásokat arra, hogy már javában tart a fejlesztés, most viszont végre megérkeztek az első kézzel fogható bizonyítékok is.

Egészen pontosan egy sejtelmes képet dobtak be a köztudatba a gyáriak, illetve megerősítést nyert néhány fontos információ is. Például az, hogy az újdonság már nem a PQ26 kódnévvel jelzett platformra épül fel, hanem a sokkal több lehetőséget biztosító MQB A0 architektúra szolgál majd alapként.

Ennek köszönhetően minden eddiginél nagyobb belső térre számíthatnak a vásárlók, illetve a Volkswagen csoport legújabb vezetést segítő megoldásai is megjelenhetnek a Fabia kínálatában. Jelen pillanatban a motorpalettáról még csak annyit tudható, hogy első körben a Volkswagen csoport alacsony fogyasztású benzines erőforrásaival töltik fel, melyekhez manuális, illetve hétsebességes DSG automata váltót kínálnak majd a vásárlóknak. A premier a tervek szerint idén tavasszal várható.