Mazda MX-5 elektromos kemény tetővel!

Nem bízza a véletlenre a Mazda, hogy megtartja-e az első helyet a roadsterek értékesítésének világrangsorában az MX-5-ös: a most bemutatott lehajtható keménytetős változat biztosan sláger lesz!

Az „RF” kódnevet kapta a Mazda MX-5 új, lehajtható keménytetős változata, amelyet a New Yorki-i autószalon előtt lepleztek le. A Porsche 911 Targa dizájnmegoldását követő, hangsúlyos B-oszlopának köszönhetően targás külsejű roadster teteje elektronikus mozgatású, és 10 km/h órás tempóig menet közben is eltüntethető. A Mazda mérnökeit dicséri, hogy a keménytető nem foglal több helyet, mint a vászon, hiszen a csomagtartó mérete ennél a változatnál is 130 literes maradt. A minimális súlynövekedés se megy érdemben a menetteljesítmények rovására, hiszen 1080 kilogrammos tömegével az MX-5 keménytetős verziója is a piac egyik legkönnyebb ilyen jellegű modelljének számít. A motorválaszték egyelőre változatlan marad, vagyis az 1,5-ös és a kétliteres, Skyactiv-G benzinesekből áll. A Mazda MX-5 RF a jövő év elejétől kerülhet az európai autószalonokba.