Búcsúzik az európai piactól a Mazda CX-3

A Mazda megerősítette, hogy idén leáll a CX-3 európai kivitelének a gyártása és egyelőre nincs szó utódmodellről. Hacsak nem tekintjük annak a 3-as alapokra építkező CX-30-at.

A Mazda még 2014-ben mutatta be a jelenleg is futó CX-3 szériát, mely az eladott példányszámot tekintve jogosan tekinthető sikersztorinak. Hét év viszont nem múlik el nyomtalanul, így a gyártó idén leállítja az Európának szánt variánsok gyártását, utódmodell kapcsán pedig még utalást sem ejtettek el a japánok.

Ennek az oka lehet, hogy a valamivel nagyobb és sokkal újabb konstrukciónak számító CX-30 modell tökéletesen kiszolgálja a CX-3 célközönségét, ráadásul a gyáriak nagyobb teret szeretnének engedni az elektromos MX-30-nak is, mely nemsokára már hatótávnövelő Wankel-motorral is elérhető lesz.

A Mazda már korábban beszámolt arról, hogy hangsúlyos villanyosított SUV-offenzívára készül, ám ezek az újdonságok mind nagyobb méretosztályt képviselnek majd, mint a most Európától búcsúzó, ám a többi piacon még egy darabig elérhető CX-3.