Laurával beszélhetsz az új Skodákban

A Skoda lerántotta a leplet az új személyi asszisztenséről, mely Laura névre hallgat a Scala és a Kamiq modellekben. Később a paletta minden tagjába ott lehet mellettünk a virtuális hölgyemény.

Manapság már egy komolyabb gyártó sem engedheti meg magának, hogy nem kínál szóban elérhető személyi asszisztens a fontosabb modelljeihez. A Skoda vezetősége is tud erről, így felzárkóztak a többiek mellé a témában. A Mercedes és a BMW esetében az autót kell megszólítanunk, míg a Skoda inkább Laurát állítja a szolgálatunkba a jobban felszerelt Kamiq és Scala példányokban.

Elég tehát annyit mondanunk, hogy „OK Laura” és máris kommunikálhatunk a rendszerrel. Laura egyelőre hét nyelven tud ( a magyar sajnos nincs köztük), ám már a bevezetés időpontjába képes magától beállítani a navigációt, szöveges üzenetet gépelni és tájékoztatást adni az autónk állapotáról. A gyártó ígéretei szerint folyamatosan bővül majd a személyi asszisztens tudása, amit frissítésekkel lehet majd elérni akár „felhőn” keresztül is.

A Skoda azt is elárulta, hogy a virtuális hölgyemény a jövőben a paletta minden tagjához elérhetővé válik majd.