Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

tesla model 3-01

Kínába költözik a Tesla

2017. június 23. | Hírek Tesla | Címkék: , ,

Nem beszélt mellé Elon Musk Tesla-vezér, amikor azt mondta: ha Trump jön, ő lelép – legalábbis ezt látszik igazolni, hogy az amerikai márka Kínában keres új partnert modelljei gyártására.

Hamarosan megegyezés születhet a Tesla és egy egylőre meg nem nevezett kínai cég között egy új gyár építéséről a sanghaji ipari övezetben – erről a Bloomberg számolt be a napokban. Az eleinte állítólag évi 300 ezer, majd később akár egymilliós példányszámra is felfuttatható kapacitású üzem létesítésének egyik oka alighanem az, hogy Donald Trump amerikai elnök deklaráltan a hagyományos. robbanómotoros autók gyártását kívánja elsősorban elősegíteni a jövőben. (Mint ismert, a Trump-adminsiztráció vezetésével az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből is.) Ugyanakkor Musk döntését nyilván az is befolyásolta, hogy tavaly több mint egymilliárd dolláros bevétel származott a kínai értékesítésekből, amit szeretne fenntartani a helyi riválisok folyamatos erősödése mellett is – márpedig az amerikai exportból származó autók után 25 százalékos adót kell fizetni az ázsiai országban.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.