Guruló játékgépet szeretne csinálni Elon Musk a Teslákból

Bizonyos Tesla modellekben eddig is lehetősége volt a vásárlóknak egy kis játékkal elütni az időt, ám ez a jövőben még nagyobb hangsúlyt kaphat az elektromos járgányokban. Elon Musk a teljes Steam elérésre törekszik.

Egy Teslát nehéz csak egyszerűen elektromos autónak bekategorizálni, hiszen ezek a modellek jóval többről szólnak ennél. Elon Musk ugyanis egy olyan elektromos jövőt álmodott meg, ahol nem csak közlekedőedénynek számítanak az autók, hanem a szórakoztatásban is nagy szerepet játszanak.

Ezért van például, hogy már most tele van pakolva a villanyos amerikai járgányok infotainment rendszere többé-kevésbé hasznos (vagy éppen nem) cukiságokkal. Fingó hangok, kandalló utánzat, vagy éppen zenés előadás? Ez már alap! Ahogyan az is, hogy bizonyos játékokkal is elüthetjük az időt, ha éppen a parkolóban várakozunk.

Most még csak néhány játék érhető el a Tesla képernyőjén, de a jövőben ez alapvetően változhat meg Musk legújabb bejelentése után. Az amerikai milliárdos ugyanis nem kevesebbet szeretne, mint hogy az emberek a komplett Steam (egy játékos kliens) könyvtárukat át tudják vinni az autó rendszerébe és bármelyik programot elindítsák.

Az már biztos, hogy a Cyberpunk 2077 elérhető lesz a kínálatban, de a Tesla vezér hosszútávú és teljeskörű kapcsolatról beszélt a játékos felülettel kapcsolatban, mely jelenleg több mint 50 ezer címet tartalmaz a palettáján. Gamingre fel! De ne feledd. Játszik, vagy vezet? A kettő együtt nem megy! Jelenleg még a Teslával sem!