Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

2021-BMW-X2-xDrive25e-4

Itt a legkisebb hibrid BMW, azaz mostantól az X2 is kapható konnektorról tölthető formában

2020. június 04. | BMW Hírek | Címkék: , , , ,

Lefelé bővítette a hibrid palettáját a BMW, ugyanis hivatalosan is leleplezték az X2-es konnektorról tölthető változatát. Ha teljesítményében nem is, a megjelenésében mindenképpen ez a legsportosabb X2-es a kínálatban.

Megannyi beharangozás után a BMW végre leleplezte az X2-es konnektoros hibrid változatát is xDrive25e megjelöléssel. Ezzel most ez a kínálat legkisebb hibrid modellje, viszont egyben talán a legfeltűnőbb is.

A megjelenését ugyanis úgy próbálták kiemelni a bajorok az amúgy is elég feltűnő X2 kínálatból, hogy kapott egy 10 milliméteres ültetést, a ködfényszórót a LED-es lámpatestekbe építették be, illetve elérhetővé vált az eddig csak a nagyobb modellek esetében választható Phytonic kék fényezés is.

A hibrid hajtás két motort foglal magában. Az első tengelyt egy háromhengeres turbós benzines egység hajtja, míg a hátsó az elektromotorra van bízva. Ezek együtt is működnek, így megvalósítva az összkerék meghajtást 220 lóerős teljesítménnyel. Természetesen tisztán elektromosan is használható az X2-es konnektoros hibrid, ekkor csak a hátsó tengely kap hajtást, a megtehető hatótáv pedig 53 kilométer, ami ugyan nem eget rengető, de azt tudni kell, hogy a BMW “csak” egy 10 kWh-s akkumulátor csomagot épített be a drasztikus többlettsúly elkerülése érdekében.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.