Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

fcf27beb-polestar_2_002

Hivatalosan is megérkezett a Polestar 2

Végre teljes valójában leleplezte a Polestar a 2-es modellt. Az adatok biztatóak, az ára pedig nem fog tetszeni a Teslának.

A Volvo fennhatósága alatt működő Polestar a Genfi Autószalonon leplezte le a második, egyben első teljesen elektromos modelljét. A szimplán csak Polestar 2-nek hívott autó így most már teljes egészében megcsodálható, ráadásul a technikai részletek is ismertté váltak.

Ilyen például, hogy a meghajtásról két elektromotor gondoskodik 402 lóerős összteljesítménnyel, a kellő energiát pedig egy 78 kWh-s akkumulátor csomag biztosítja. Ezzel a kombinációval egészen elképesztő 500 kilométeres hatótávot mértek le az új WLTP szabvány szerint.

A Polestar 2 induló ára 40 ezer euró lesz Németországban, ám figyelembe kell venni, hogy az első 12 hónapban csak a magasan felszerelt Launch Edition lesz kapható nagyjából 60 ezer eurós árcédulával.

Még annyit hozzá tettek a gyáriak a szalonon, hogy lesz külön rendelhető Performance csomag is az újdonsághoz, mely olyan tételeket tartalmaz, mint az ültetett karosszéria, a Brembo fékek és a 20 colos felni garnitúra.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.