Hennessey tuningot kap az Európába is érkező RAM 1500 TRX

Nemrég jelentette be a RAM, hogy Európában is elérhető lesz a legerősebb pickupja, az 1500 TRX, most pedig az is kiderült, hogy a Hennessey tuningműhely is kezelésbe veszi a monstrumot. Egy még erősebb és még nagyobb szörnyeteg lesz belőle.

Derült égből villámcsapás volt (persze pozitív értelemben), amikor az amerikai RAM bejelentette, hogy Európában is elérhető lesz az 1500 TRX pickup. Most legalább ilyen váratlanul esett be a brutális átalakításairól elhíresült Hennessey közleménye, miszerint ez a járgány lesz az alapja az eddigi legextrémebb projektjüknek.

Első körben a tervek szerint kukázzák a gyári 712 lóerős 6,2 literes V8-as motorokat és helyettük a 7 literes nyolchengeres Hellephant névre keresztelt erőforrásokat használják majd. Ezek az egységek már alaphangon 1000 lóerős teljesítményre képesek, de a spéci RAM esetében még egy picit finomítanak rajta a gyáriak, hogy meglegyen a még vonzóbb 1200 lóerős adat.

Ha ez nem lenne elég, egy alapos hosszítást is kap a karosszéria, így kettő helyett három tengellyel készül majd el a különlegesség természetesen 6X6-os elrendezésben. Legutóbb a Ford F-150 Raptorból csináltak ilyen hosszú kivitelt a Hennessey mesterei Velociraptor néven.

A RAM 1500 TRX-re épülő változat elnevezése Mammoth 6X6 lesz és azt már most leszögezte a műhely, hogy csupán három darab készül majd belőle egyenként 500 ezer dollár körüli áron. Na de ki lesz a három szerencsés? Az szeptember 4-én kiderül, ugyanis ekkor nyílik meg a Hennessey előrendelést felvevő oldala, ahol valószínűleg pár perc (vagy másodperc) alatt meglesz majd a három szerencsés és tehetős új tulajdonos.