BMW i8: jön a nyitott változat

Megerősítette a BMW, hogy az i8-as soron következő ráncfelvarrásával egy időben piacra dobja az elektromos csoda-sportkocsi nyitott tetős változatát is.

Modellciklusának felénél, 2018-ban érkezik az i8-as új, ráncfelvarráson áteső változata. Minderről a BMW főnöke, Harald Krüger beszélt a Reuters hírügynökségnek. A cégvezető nem sok részletet árult el a tervezett modellfrissítésről és az új változatról, de meglengette, hogy a következő generációs i8-as erősebb hajtáslánccal is fog rendelkezni, mint a mostani változat. A szaksajtó találgatásai szerint az új teljesítményszint 430 lóerő fölött lenne. Krüger ugyanakkor elárulta, hogy az autó belseje is jelentős változáson esik majd át, az egyik legnagyobb újdonság az lesz, hogy a CES 2016-os kiállításon bemutatott elektronikai csodák (például a nagyobb interaktivitást lehetővé tevő, intuitív infotainment rendszer) megjelenhetnek majd benne. A modellfrissítéssel nagyjából egy időben piacra kerülő nyitott tetős változat valószínűleg a Spyder nevet kapja majd, és némileg drágább lesz a mostani sorozatnál amúgy is magasabb árfekvésbe pozícionált második generációs kupénál. Bár az újdonságról egyelőre nem áll rendelkezésre kép, a cégvezető szerint az i8 roadster hasonlít majd az i Vision Future Interaction néven bemutatott tanulmányautóra. (Lásd képeinken.)