Autómentes övezetté alakítanák Berlin nagy részét

Már csaknem 50 ezer berlini írta alá azt a petíciót, mely lényegében a világ eddigi legnagyobb autómentes övezetének létrehozását követeli. Ha elfogadják a döntéshozók a javaslatot, akkor 88 négyzetkilométernyi terület válik tiltottá az autósok számára Berlin belső részén.

Belsőégésű motorral szerelt autók tiltása, négykerekűek elől elzárt területek és villanyos invázió a kereskedésekben. Egyértelmű, hogy drasztikus módon készül átalakulni az általunk ismert autózás világa, azonban vannak olyan helyek, ahol ez lassabban megy, míg máshol hajlamosak ráfeküdni az emberek a témára. Az utóbbi kategóriába tartozik Németország, ahol most éppen a világ eddigi legnagyobb autómentes övezetét készülnek kialakítani.

Van ugyanis egy petíció, melyet már 50 ezer ember írt alá azzal a követeléssel, hogy a német fővárosban tegyék autómentes övezetté az S-Bahn gyűrű vasútvonal által körbe határolt területet. Mekkora részről van szó Berlin szívében? Egy laza 88 négyzetkilométerről.

A petíciót elindítók természetesen többnyire a környezetvédelemre hivatkoznak, ám mindezek mellett nagy hangsúlyt kap, hogy az autók túl sok helyet foglalnak el a városban, amit sokkal jobb dolgokra is lehetne fordítani. Egészen pontosan egy 2014-es felmérés arra világított rá, hogy a városban mintegy 17 négyzetkilométernyi területet birtokolnak folyamatosan a használatan kívüli autók.

“Legalább annyira a közvetlen környezetünkről van szó, mint a környezetvédelemről. Arról szól az egész, hogy mindannyian együtt akarunk élni, lélegezni és játszani. Azt akarjuk, hogy az emberek nyitott ablakokkal tudjanak aludni, és a gyerekek újra az utcán játszhatnak. És az időseknek is képesnek kell lenniük arra, hogy biztonságosan kerékpározhassanak, és rengeteg pad legyen, hogy mindezek után kifújhassák magukat”- mondta Nina Noble a Guardian magazinnak.

Persze, a tervek szerint lesznek kivételek és kiskapuk. Az indítványt elkészítő csoport ugyanis azokat nem fosztaná meg a városban autózás lehetőségétől, akik erre ténylegesen rá vannak kényszerülve. Ilyenek a mozgásukban korlátozott emberek, azok, akiknek a munkavégzésükhöz kell az autó és természetesen a hatóságok és életmentő szervezetek is. Akik nem esnek bele ezekbe a kategóriákba, azoknak a jelenlegi állás szerint egy évben maximum 12 alkalommal lesz lehetőségük behajtani a tiltott területre, hogy elvégezzék azokat a feladatokat (például költözés), amihez ténylegesen elengedhetetlen az autó megléte.