Nemcsak az autók, hanem az alkatrészek is komoly mértékben drágultak az utóbbi években

A Német Biztosítási Szövetség legújabb tanulmánya arra világított rá, hogy komoly drágulás figyelhető meg az alkatrészek piacán is.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az utóbbi években érezhetően elszálltak az autóárak az infláció és a bonyolult hajtási rendszerek miatt. Most egy külön felmérésben a Német Biztosítási Szövetség arra is rávilágított, hogy az alkatrészek piacán is szemmel látható mértékű drágulás tapasztalható. Egészen pontosan arról van szó, hogy 2013-óta átlagosan 44 százalékkal lettek drágábbak a gyári és az utángyártott alkatrészek is.

A tanulmány külön kiemeli, hogy a piacon kialakult egy “kvázi monopol helyzet”, azaz túl kevés nagy beszállító van, ami nem ösztönzi árversenyre a szereplőket, ezért a továbbiakban sem számíthatunk érdemi esésekre az árazásokban.

Mindezek mellett természetesen az egyre bonyolultabb technikák is negatívan befolyásolják a folyamatokat, a gyártók által levédetett megoldások pedig nehéz helyzetbe hozzák az utángyártott alkatrészekkel foglalkozó cégeket, azaz megint csak a gyártók határozzák meg az árakat a többség számára. Az előrejelzések szerint ráadásul a drágulás az elkövetkező években még tovább folytatódhat, amit komoly mértékben megérezhet a tulajdonosok pénztárcája. Elég csak arra gondolni, hogy a biztosítók adatai szerint 2020-ban a káreseményekhez köthető költségek átlaga 3100 euróra tehető, míg 2013-ban ez az összeg még 700 euróval kevesebb volt.