Hidrogénes offenzíva Berlinben

Németország már most is jelentősen a többi európai ország előtt jár, ha a tüzelőanyagcellás járművek használatáról van szó, de ezt még tovább erősíti majd egy új kezdeményezés. A H2 Moves Berlin célja, hogy év végéig újabb 200 darab Toyota Mirai kerüljön az utakra, melyek egyben az Uber flottáját is alaposan kibővítik.

Ha azt mondjuk, hogy a jövő közlekedési alternatívája, akkor legtöbb esetben a BEV, azaz akkumulátoros elektromos járgányokról esik szó. Pedig ott van egy másik irány is, amit egyre több gyártó és szolgáltató fedez fel. Ez nem más, mint a tüzelőanyagcellás járművek világa.

A hidrogénes közlekedés terén Európában egyértelműen Németország áll az élen. Ott már évek óta szép számban róják az utakat az ilyen hajtással bíró járművek, ráadásul a hozzájuk tartozó infrastruktúra is kezd szépen kiépülni. Egészen pontosan jelenleg 91 darab töltőpont található az országban, ami az egész európai hálózat 56 százalékát teszi ki.

Most pedig úgy tűnik, még jobban elhúznak a németek ezen a fronton mindenki mástól, hiszen egy olyan programot jelentettek be, mely alaposan megnöveli a tüzelőanyagcellás állományt a német fővárosban. Ez a H2 Moves Berlin kezdeményezés, melynek célja, hogy még idén év végéig 200 új Toyota Mirai modellt állítsanak forgalomba. Az autók az Uber fuvarmegosztó szolgáltató flottájában lesznek elérhetők, így bárki utazhat velük, aki a telefonos applikációban fuvart rendel majd magának.

A kezdeményezés, amelyben a Toyota mellett a tüzelőanyagcellák gyártásához elengedhetetlen platina egyik legnagyobb kitermelője, az Anglo American bányatársaság, valamint a mobilitási megoldásokra szakosodott SafeDriver Group vesz részt, kezdetben kétéves időtartamra biztosítja az emissziómentes közlekedés lehetőségét Berlinben. Mindezek mellett fontos, hogy a sofőrök a helyi töltőállomásokon nagy arányban (akár 50%-ban) tanúsítottan fenntartható forrásból származó hidrogént tankolhatnak a Toyota Mirai szedánok szénszál-erősítésű tartályaiba.