Ráfekszik az elektromos vonalra az Audi

Az Audi bejelentette, hogy már jövőre bemutatkozik a Q6 e-tron modell, de ezzel együtt utaltak elektromos A4 és A5 variánsokra is. Hosszú távon szeretnék a gyártási költségeket is lefaragni, amit a tervek szerint egyszerűbb autókkal érnének el.

Az nem újdonság, hogy az Audi is rábólintott az elektromos jövőre, amikor bejelentette, hogy 2033-ra az összes hagyományos hajtással készült modellt szeretnék eltüntetni a palettáról. Persze, ennek feltétele, hogy minden szegmensben kínáljanak a németek elektromos alternatívát, így nem meglepő, hogy egymás után jelentik be az e-tron variánsokat a négykarikások.

Most például az is megerősítésre került, hogy már jövőre elkezdődik a Q6 e-tron gyártása, mely az elektromos Q4 és Q8 között tátongó rést lesz hivatott kitölteni. Ami ennél is fontosabb, hogy a bejelentés egyik mondata valószínűleg akaratlanul is megerősítette két másik villanyosított átirat érkezését.

„Az új Q6 e-tron kezdetben Ingolstadtban készül majd, ugyan azon a gyártósoron, mint az A4 és A5. Az elektromos modellek így fokozatosan felváltják a belső égésű motorosokat a sorokon.”- hangzott az Audi közleménye.

Továbbiakban arra is kitértek a németek, hogy a hosszútávú tervek között szerepel a gyártási költségek lefelezése is. Ezt pedig szerintük csak úgy lehet elérni, ha lejjebb adnak a komplexitásból, azaz egyre egyszerűbb felépítésű autók kerülnek fel a kínálatba.  Persze, ez nem azt jelenti, hogy az Audi jövőbeli modelljei kevesebb extrát tartalmaznak majd, hanem inkább úgy kell érteni, hogy már a tervezés legelső lépésétől arra törekednek a fejlesztők, hogy a gyártási folyamat a lehető legegyszerűbb legyen.