Jól kezdte az idei évet a Volvo

A Volvo nem hogy szintre hozta magát eladások terén 2021-re, hanem még rá is javított erőteljesen az egy évvel ezelőtti állapotokra. Főleg a kínai piac pörgött rá nagyon a svéd gyártó modelljeire.

Nem panaszkodhat a 2021-es évkezdésre a Volvo. A svéd gyártó ugyanis nem csak hogy enyhíteni tudta a 2020-as károkat a mostani januári eredményeivel, hanem nemes egyszerűséggel a története egyik legerősebb évkezdését tudta felmutatni.

A tavalyi eredményekhez képest 30 százalékkal több autót tudtak értékesíteni globálisan, egészen pontosan 59.588 példányt egyetlen hónap alatt. Bár Európában is egyre kedvezőbb a főként SUV modellekre építkező gyártó fogadtatása, az itteni eladások nem dobnak hozzá drasztikus javulást az egész eredményt mutató statisztikához.

Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest ugyanis Európában “csupán” 9 százalékos a növekedés, míg Amerikában ez 32,4 százalékra tehető. Az átlag így sem jönne ki, ha nem lenne Kína, ahol úgy kezdtek el mostanság autót vásárolni az emberek, mintha azt a törvény írná elő.

2020 januárjában ebben a térségben alig 10 ezer Volvo modellt vásároltak meg a kínai fogyasztók (náluk ekkor már javában tombolt a COVID19), idén pedig az első hónapban 19,160 darab autó talált gazdára, ami egy szemmel látható 91,3 százalékos növekedést jelent.

A gyártó azt is elárulta, hogy az SUV modellek voltak előző hónapban a legsikeresebbek, az eladások csaknem 70 százalékát ezek tették ki. Az első helyen az XC40 végzett (17700 darab), az XC60 a második (17053 darab), míg a dobogó harmadik fokára az XC90 (7500 darab) állhatott fel.

A Volvo tehát gőzerővel esett neki a 2021-es évnek, egyelőre a jelét sem mutatja annak, hogy bármiféle hozadék feszélyezné őket a tavalyi évről. Persze, még számukra is okozhat nehéz pillanatokat a globális félvezető hiány, de reméljük ez a probléma is megoldódik az autóiparban heteken belül.