Androidra vált a Ford

A Ford és a Google között kialakult stratégiai együttműködés eredménye lesz, hogy 2023-tól a gyártó minden modelljében Android alapú infotainment rendszerek futnak majd.

A modern autózás világában nem lehet elégszer hangoztatni, hogy mennyire fontos a számítástechnikai háttér megléte is. Ezért is fordul elő mostanság egyre gyakrabban, hogy egy-egy neves ezen iparággal foglalkozó cég összeáll valamelyik autógyártóval, hogy közösen alkossák meg a jövő autóipari eszközeit.

Pontosan ez történik most a Ford és a Google között, azaz a két cég hat évre szóló stratégiai megállapodást írt alá egymással. Ennek értelmében a jövőben értelemszerűen a Ford és a Lincoln egyaránt az amerikai cégóriás termékeit használja majd, felhőalapú kommunikáció és infotainment rendszerek terén egyaránt.

Egészen pontosan a jelenlegi állás szerint 2023-ban történik meg, hogy Android alapú operációs rendszert és beépített Google applikációkat kapnak az említett gyártó modelljei. Nincs kivétel, a gyártó kommunikációja szerint ártól függetlenül minden egyes autót érint majd a dolog.

„Miközben a márka folytatja történelme legnagyobb átalakulását, mely a villanyosításra és az önvezető technológiák fejlesztésére irányul, fontos fordulópont, hogy a Ford és a Google egymásra talált. Ezzel közösen létrehozhatunk egy olyan innovatív technológiai erőművet, amely valóban képes kiváló élményt nyújtani ügyfeleinknek és egyben modernizálni az üzleti tevékenységünket”- hangzott Jim Farley, a Ford vezérigazgatójának a bejelentése.