Megvan, hogy mikor érkezik a McLaren első nagy szériában értékesítésre kerülő hibrid modellje

Megannyi beharangozó után végre premierdátumot kapott a McLaren Artura. A konnektoros hibrid sportkocsi még ebben a hónapban bemutatkozik hivatalosan, az év első felében pedig megkezdődhet az értékesítés is.

A McLaren a hivatalos honlapján tette közzé az új Artura modell premier időpontját. A jó hír, hogy nem kell már sokáig várnunk, a gyáriak ugyanis egy online bemutató keretein belül leplezik majd le az újdonságot pontosan két hét múlva, azaz február 16.-án. Az Artura lesz a gyártó első nagy szériában gyártásba kerülő konnektoros hibrid modellje, hiszen a P1 limitált példányszámban volt kapható.

A meghajtásról a duplaturbós V6-os benzines egység és a mellé társított elektromos motor gondoskodik majd, melyek összteljesítménye a gyáriak ígérete szerint valamivel 600 lóerő felett lesz. Az elektromosan megtehető hatótáv nagyjából 30 kilométer az eddigi információk szerint.

Fontos, hogy az Artura már a gyártó új MCLA ( McLaren Carbon Lightweight Architecture) platformjára épül majd, melynek köszönhetően a sportkocsi súlya nem növekszik meg drasztikusan az akkumulátor csomag ellenére sem. Egészen pontosan csupán 30-40 kilóval lesz nehezebb a beharangozók szerint, mint a gyártó eddigi sport modelljei. A premier után nem sokkal elrajtol az értékesítés is, ám erről egyelőre annyit mondtak a McLaren képviselői, hogy az év első felében kezdik meg felvenni a rendeléseket.