Nagyobb és drágább baleseteket okoznak az elektromos autók egy új tanulmány szerint

A francia AXA biztosító egy nyilvános törésteszt alkalmával beszélt arról, hogy mennyire változtatja meg a balesetek természetét az elektromos autók elterjedése.

Franciaországban tartotta baleseti bemutatóját az AXA biztosító, ahol többek között Teslákat is kipróbáltak különböző, nem túl előnyös helyzetekben. A látványos borogatás után pedig a lényegre is tértek a szakemberek: a 2022-es évre vonatkozó tanulmány azt mutatta ki, hogy az elektromos autók alapvetően változtatták meg a balesetek természetét és kimenetelét.

Fontos már a legelején kiemelni, hogy a modern villanyos járgányok arányosan nézve a különböző biztonsági megoldások miatt jóval kevesebb balesetet okoztak eddig az évben. Amikor viszont ilyen autó csattant, akkor igencsak zsebbenyúlós lett a dolog a biztosítóknak.

Az elektromos autók javítása ugyanis a drága komponensek és mechanikai megoldások miatt többszörösébe kerül annak, mint helyre rázni egy hagyományos, belsőégésű motorral szerelt járgányt. Ráadásul sok neves gyártó használ olyan dizájn kialakíásokat és anyagokat is, melyek szinte ellehetetlenítik a későbbi karosszéria munkálatokat.

A másik tényező, ami miatt súlyosabb lehet egy elektromos autó által előidézett baleset, az bizony a súly. Az akkumulátor csomagok nagy tömege és maga a szerkezet jóval nagyobb erőhatásokat mozgósít becsapódáskor, így természetesen nagyobb anyagi kárt és súlyosabb sérüléseket idézve elő. Kigyulladás? Persze, ha megsérül az akkumulátor egy esetleg alulról érkező behatás miatt, akkor komoly bajok történhetnek, de a szakemberek szerint az ilyen kimenetellel járó balesetek száma egyszerűen számtanilag is elhanyagolható.

Az AXA kiemelte, hogy súlyos veszélyhelyzetet idéz elő még az is, hogy az eddigi hagyományos megoldásokhoz (benzin, dízel) hozzászokott átlagos sofőrök az első időkben nehezen boldogulnak azzal a ténnyel, hogy a komolyabb elektromos autók sportkocsikat megszégyenítő gyorsulással rendelkeznek a nyomaték folyamatos megléte miatt. Óvatosan tehát azzal a hangtalan suhanással!