Mustang Mach-E mérföldkő: elkészült a 150 ezredik példány

A Ford a Mustang márkanevet felhasználva lépett be a teljes villanyosítás világába. Nagyon úgy néz ki, hogy bejött a húzás, hiszen alig két év alatt már 150 ezer példányt gyártottak le belőle.

A Ford két évvel ezelőtt leplezte le az elektromos SUV modelljét, mely a Mustang márkanév felhasználásával próbálta meg belopni magát a vásárlók szívébe. Mondhatni, hogy a terv sikerült, hiszen ennyi idő alatt már 150 ezer példányt gyártottak le a Mach-E modellből.

“Amikor felraktuk a lovas emblémát az új elektromos modellünkre, tudtuk, hogy lesz sok szkeptikus. Ekkora sikerre talán mi sem számítottunk”- mondta Darren Palmer, a Ford elektromos autókért felelős igazgatója.

A gyáriak közleménye szerint ez egy fontos mérföldkő, ám csak az első lépcsőfok egy folyamatban, melynek végén ott áll a paletta teljes villanyosítása, majd 2026-tól már évi 2 millió elektromos autó legyártása.

Persze, az ilyen volumenű értékesítéshez elkerülhetetlen, hogy a Mach-E újabb piacokon jelenjen meg, illetve a már meglévő területeken az érdeklődés fenntartása is elengedhetetlen. Ez utóbbival alapvetően jelenleg nincs probléma, hiszen Amerikában a második helyre mászott fel a Ford elektromos autó fronton a maga 7 százalékos piaci részesedésével, az első helyen pedig természetesen a Tesla áll a brutális mértékű 65 százalékos részesedéssel.