Feladja a versenyzést az Audi és a Volkswagen

Két jelentős motorsport-sorozatból is kiszáll a Volkswagen-csoport két márkája: az Audi a Le Mans-i küzdelmet, a Volkswagen pedig a rali-világbajnokságot hagyja ott.

Nem sokkal egymás után derült ki, hogy a Volkswagen-csoport két márkájának gyári csapata is kiszáll az autósportból. Előbb az Audiról derült ki, hogy feladja a küzdelmet az FIA megbízhatósági világbajnokságában, ami azt jelenti, hogy nem indul többé a 24 órás Le Mans-i futamon. Ott, ahol 18 éven át versenyeztek, ami alatt 13 győzelmet szereztek, míg a világbajnokságban 185 futamon álltak rajthoz, amiből 106-ot nyertek meg. Az Audi volt az első csapat, amely dízelmotorral nyert 2006-ban, és hat évvel később az első hibrid győzelmét is ez a márka szállította.

Napokkal később arra is fény derült, hogy a Volkswagen gyári csapata is otthagyja a rali-világbajnokságot. Pedig a WRC-ben is hasonló sikereket arattak a németek, hiszen 2013 és 2016 között négy világbajnoki címet szereztek a gyártók között és egyéniben, összesen 41 futamgyőzelemmel. A lépés azért is érdekes, mert 2017-től változnak a rali-világbajnokság szabályai, a korábbinál látványosabb és erősebb versenyautókkal, amiből a Volkswagen is tesztelte már saját prototípusát, most mégis a visszavonulás mellett döntöttek.

A hírek szerint a lépés mögött a Volkswagen-dízelbotrány áll, ennek hatására döntöttek úgy, hogy kiszállnak a gyári csapatok a világszériákból. Igaz, nem teljesen: az Audi továbbra is versenyez az RS5-tel a DTM-ben a BMW és a Mercedes-Benz ellenfeleként, és bejelentették azt is, hogy gyári csapattal indulnak a Formula E-ben, ami összhangban áll a gyártó elektromosautós-törekvéseivel.