Bemutatták a Volvo S90-est!

Íme az az autó, amely a Volvo reményei szerint megtörheti a német prémium-márkák uralmát Európában!

A BMW 5-ös sorozat, az Audi A6-os és a Mercedes-Benz E-osztály, a Jaguar XF és a Lexus GS vetélytársa lesz a jövő nyártól értékesítendő Volvo S90-es, amelyet a januári detroiti autószalonon mutatnak be hivatalosan. Az újdonság ugyanarra a padlólemezre épül, mint a nemrégiben kiadott XC90-es SUV, és annak hibrid technológiáját is át fogja venni, így gyártó szerint ez lesz a leginkább környezetbarát modell a kategóriájában.

Az új felső-középkategóriás Volvo modell egyben a gyártó új dizájnvonalát is felvillantja, hiszen régebbi és kisebb testvéreinél jóval elegánsabb megjelenést kapott. Ezt elsősorban azzal érte el a gyártó, hogy elhagyta az 1998-ban bemutatott S80-as óta minden új Volvót jellemző markáns oldalsó vállvonalat. A letisztult vonalvezetést hangsúlyozza a rendkívül rövid elülső túlnyúlás és a szemmel láthatóan is hosszú tengelytáv. A belső tér kialakítása az XC90-es elemeit idézi, ebben is rengeteg a fa burkolat, a világos és elegáns hangulatot sugárzó anyag. A középkonzolt a nagyméretű infotainment-kijelző uralja, természetesen erről vezérelhető a legtöbb funkció és a navigáció is.

Az S90-es az XC90-ben felvonultatott biztonsági kütyüket is megkapta, így ebben is elérhető lesz a vezetői felügyelet mellett működő fél-önvezérlő rendszer, amely 140 km/h sebességig a sávjában tartja az autót, illetve a nagyobb állatok érzékelésére is alkalmas City Safety rendszer, amely szükség esetén fékez is a vezető helyett, ha valami (vagy valaki) kilép elé az útra.

„Valami újat szerettünk volna hozni ebbe a jellemzően konzervatív szegmensbe, ugyanakkor olyan külsőt adtunk az autónak, amely egyértelműen kifejezi, hogy egy zászlóshajóról van szó” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo dizájnrészlegének elnök-helyettese az autó bemutatójának kapcsán. A beltér kialakításakor pedig szerinte arra törekedtek, hogy egyel magasabb szintre emeljék az autót, és olyan luxus-érzetet keltsenek vele, amely kényelmet és bizalmat sugároz a vezetőnek és az utasoknak.

Az S90-es az XC90-ből ismert hajtásláncokat kapja meg, beleértve a tölthető hibridet is, amely a T8-as négyszáz lóerő fölötti teljesítménye ellenére is átlagosan csupán 44 g/km széndioxidot pöfög ki a környezetbe.