Kabrióként is itt az új Smart

Bemutatkozott az új generációs Smart Fortwo Cabrio, amelyen még menet közben, akár a végsebességénél is nyitható a vászontető.

Megjelent az új generációs Smart Fortwo nyitott tetős változata. A mindössze 2,69 méter hosszú városi apróságon az utascellát több ponton is megerősítették, így a karosszéria merevsége 15 százalékkal jobb az előző széria kabriójához képest. 1,8 négyzetméter nagyságú teteje 20 milliméter vastagságú, többrétegű vászonból készült, amely a feketén kívül piros és farmer-kék színben is kérhető. A tetőt távirányítással is lehet nyitni, de még érdekesebb, hogy akár menet közben, bármilyen sebességnél, így a gyáriak szerint még a 155 km/órás végsebességnél is kinyithatjuk azt. A tetőoszlopok ugyanis ilyenkor is a helyükön maradnak, ám azok kiszedhetők, és a csomagtér lehajtható fedelének belső felén tárolhatók, így lesz igazi kabrió a Smart. A motorkínálat megegyezik a zárt tetős változatával, így a 71 lóerős, ezer köbcentis, háromhengeres szívómotor és a 90 lóerős, kilencszáz köbcentis, háromhengeres, turbós benzinmotor közül lehet választani, az alapáron adott ötfokozatú kézi helyett pedig opció a robotizált sebességváltó. A gyártó büszke arra, hogy eddig az ezredforduló óta több mint 220 ezer nyitott tetős Smart kelt el, a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatkozó újdonság első példányai pedig jövő kora tavasszal kerülnek a vásárlókhoz.