Porsche kereskedés alkalmazottja csalt el vagyonokat Amerikában

Egy igencsak jól menő Floridai Porsche kereskedés volt alkalmazottjának sikerült 2,5 millió  dollárt ellopnia úgy, hogy azt sokáig észre sem vették. A pénz és az ember is eltűnt.

Hallottunk már kisebb csalásokról, melyeket autókereskedések alkalmazottjai követtek el, ám az, amit a floridai Champion Porsche szalon volt alkalmazottja véghez vitt, az minden elképzelésen túlszárnyal.

Shiraaz Sokralli ugyanis egyszer csak munka közben úgy döntött, hogy anyagilag sokkal jobban járna, ha a megrendelők nem a szalonnak, hanem neki fizetnének. Ennek érdekében létre is hozott egy Champion Autosport nevű céget, majd a hozzá érkező ügyfeleket megkérte, hogy a szóban forgó autók vételárát, vagy legalábbis az előleget egy ahhoz a céghez kapcsolódó számlára utalják. Shiraaz egészen pontosan 2,5 millió dollárt szedett össze, majd egyszer csak nem jött többet dolgozni.

A kereskedés vezetősége akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor a vevők sorra érkeztek a reklamációval, hogy semmi nem történt az ügyükben egy ideje, pedig már az előleget ki is fizették. Természetesen ekkor azonnal a rendőrség segítségét kérte a Champion Porsche, ám azok már hiába zároltatták a csaláshoz használt bankszámlát, csak 45 dollárt sikerült így visszaszerezni. A csaló azóta is menekül, senki sem tudja, hogy merre van.