Visszafogottabb formában mutatkozott be a következő Honda Civic

A Honda Civic következő generációja először négyajtósként és amerikai piacos kivitelben mutatta meg magát. Ebből azonban már elég sok következtetést levonhatunk, hogy milyen lesz, vagy éppenséggel milyen lesz az európai kivitel.

A Honda a Civic következő generációját Amerikában leplezte le, elsőként négyajtós, azaz szedán kivitelben. Ugyan nálunk inkább az ötajtós elrendezések mennek, de ez már éppen elég táppont ahhoz, hogy megízlelhessük a következő felvonás fontosabb részeit.

A legfontosabb változás, hogy az egész dizájn jóval visszafogottabb és tradícionálisabb lett. A motorháztető hosszabb kiképzést kapott, a tetővonal pedig kevésbé lendületesen lejt hátrafelé, ami egyben nagyobb hátsó helykínálatot jelenthet. Érdekes részlet, hogy a visszapillantók az első ablak csücskéből leköltöztek az ajtólemezre.

A legnagyobb változás egyértelműen a far kiképzése, melynek egyetlen pontja sem emlékeztet a jelenlegi kifutó generáció több részre osztott, izgalmas kiosztására. Helyette egy teljesen átlagos, majdhogynem sablonos hátsó fényforrás formát és szokásos lépcsőshátú kiképzést kapnak majd a vásárlók.

Azt nem tudni, hogy az európai változatnál átalakítanak-e majd valamit, de az biztos, hogy annyit nem fognak már dolgozni rajta a japánok, hogy akárcsak a közelébe érjen az elődnek az új Civic izgalmas dizájn terén. Persze, ez nem azt jelenti, hogy csúnyább lenne az autó, de szokni kell még, hogy pont az egyik legbátrabb megjelenéssel bíró modell lépett vissza legalább két évtizednyit formai megoldások terén.