Versenyváltozatban is itt a Renault kisautója

Két új változatban mutatta be legkisebb crossover modelljét a Renault: az indiai piacon megjelent Kwid most versenypályára és terepre szánt kivitelben készült el.

Újabb változatokban mutatkozott be a Renault legkisebb crossover modellje. A mindössze 3,68 méter hosszú Kwid az idei delhi autószalonon Racer és Climber kivitelben jelent meg. A nevéhez illően a Racer a versenyváltozat, ennek megfelelően nagy légbeömlős lökhárítót, 18 colos könnyűfém kerekeket és hátsó tetőszárnyat kapott, az élénk kék színű karosszériát piros csíkok teszik még feltűnőbbé. A kétszemélyes belső térben bukócsövet, valamint négypontos biztonsági övekkel szerelt kagylóüléseket találunk, a kormánykereket és a műszerfalat is Alcantarával borították be.

A Climber ugyanakkor a terepre szánt változat, és bár a Kwid eleve egy nagyobb hasmagasságú crossover, a prototípuson kartervédőt, feltűnő narancssárga fényezést és modernebb kerekeket lehet látni. A típus máris nagy siker Indiában, hiszen négy hónappal a bemutatása után 90 ezer megrendelés érkezett rá. Még nem tudni, hogy a kiskocsit más piacokon is elérhetővé teszi-e a Renault, de ha Európában is megjelenne, akkor akár a Dacia kínálatába is érkezhetne, mint a Sandero Stepway és a Duster kisebb testvére.