Vége az Apple autóprogramjának!

Ahogyan a fák, úgy az almák sem nőnek az égig. Legalábbis ezt jelzi, hogy immár hivatalosan sem lesz semmi abból, hogy a vezető tech-óriás, az Apple saját fejlesztésű modellel rukkoljon ki. Az eddig is gyanúsan nagy csendben folyó projektnek vége. 

Fél évvel ezelőtt kezdte rebesgetni a gazdasági sajtó, hogy alighanem törli autógyártó programját az Apple. Októberben a Bloomberg számolt be arról, hogy mintegy ezer alkalmazottjával új szerződést írat alá az Apple, rengeteg dolgozót áthelyeztek és új projektekre állítottak rá. Már akkor gyanították, hogy a tech-óriásnál zajló folyamatok hátterében alighanem az áll, hogy a cég letett saját autójának kifejlesztéséről. A Tesla legfőbb riválisának kikiáltott, de teljes titokban készülő iCar végleges sorsáról a napokban hozták meg a végső döntést, amely szerint leállítják a programot. Ezt Tim Cook, a cég elnöke jelentette be tegnap. Ugyanakkor a cég továbbra is aktívan részt vesz az önvezérlő rendszerek fejlesztésében.