Vége a káosznak? Itt az első e-roller rendelet!

A fővárosban évek óta velünk vannak a bárki által bérelhető e-rollerek és kerékpárok, melyeket jelenleg többen találnak bosszantónak, mint hasznosnak. Most végre megkezdődött a téma rendbetétele, azaz megérkezett az első fővárosi e-roller rendelet. Első körben a rendszertelenül szétdobált eszközökre fókuszálnak a törvényhozók.

Nagyvárosi környezetben tarthatatlan, hogy mindenki autóval közlekedjen, ez tény. Nem csak a környezetszennyezés miatt, hanem azért is, mert az így kialakuló dugók mindenki életét megkeserítik. Évekkel ezelőtt pontosan ezért kezdtek el szaporodni gombamód Budapesten a bárki által könnyen bérelhető elektromos rollerek, melyek elméletben a városi közlekedést könnyítették volna meg. Gyakorlatban viszont nem éppen ez történt.

Már csak azért sem, mert a rollerek úgy kerültek ki az utcára, hogy közben semmiféle szabályozás nem született a használatukra vonatkozóan. Kibérelted, rápattantál, kacsáztál vele az autók között, majd leraktad, jó esetben olyan helyre, ahol másokat nem zavart (sok példány például a Dunában kötött ki, ahol aztán tényleg senkit sem zavartak).

Most viszont, úgy néz ki, hogy kezdik a törvényalkotók is megelégelni a helyzetet, így megszületett az első fővárosi e-roller rendelet, mely azt szabályozza, hogy ezentúl hol lehet letenni használat után a kétkerekű alkalmatosságokat. Hol? Az erre a célra kijelölésre kerülő mikromobilitási pontokon!

A rendelet továbbá kitér számos már pontra is. Meghatározásra került például, hogy a szolgáltatók kötelesek közterülethasználati díjat fizetni a kihelyezett rollerek után havonta. Ez egy belvárosban kihelyezett eszköz esetén 1000 forint, a külvárosban 50 forint lesz. A szolgáltató viszont ezen díjakból 25 százalékos kedvezményt kaphat, ha a rollereket zéró emissziós járművekkel gyűjti össze és viszi el tölteni!

Érdekes továbbá, hogy mostantól jól látható azonosítókkal (három darabbal is) kell ellátni a rollereket azon célból, hogy a közlekedési szabályszegések elkövetői könnyen azonosíthatók legyenek. Ezentúl tehát, ha egy rolleres szabályt szeg, akkor elég azt kikeresni, hogy az adott időpontban ki bérelte ki a szóban forgó példányt, és már meg is van a tettes. Na de mi lesz a kijelölt helyeken kívül letámasztott rollerekkel? Azok után a szolgáltató fizet majd napi 5000 forintos bírságot a fővárosnak. Az még egyelőre azonban nem rendezett, hogy a bírság tovább terhelhető-e a felhasználókra, vagy a szolgáltatónak kell megoldania, hogy sehogyan se lehessen tiltott területen hagyni az eszközt. Például szoftveresen, azaz ha nem mikromobilitási ponton állítja le a rollert a bérlő, akkor a bérlést egyszerűen nem lehet megszakítani, a rendszer tovább számlázza a használatot.

A mostani rendelet csak az első lépés a roller-téma rendbetételére, azzal ugyanis van még teendő bőven. Például a későbbiekben a KRESZ szabályozást is frissíteni kell majd, hogy ténylegesen meg legyen határozva: most pontosan hol is lehet közlekedni a bérelhető rollerekkel? Járdán? Úton? Mindenhol? Sehol sem? Mindent egybevéve viszont jó jel, hogy most már szemmel láthatóan törődnek a problémával az illetékesek. Csak így tovább!