Változtathat a modellek elnevezésén a BMW

Egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a németek, de nagyon úgy tűnik, hogy a BMW nemsokára belenyúl a régóta használt elnevezéseibe. A benzines modellektől vehetik el az „i” betűt, hogy az a későbbiekben csak az elektromos autókat jelölje.

Aki ismeri a BMW modelleket, tudja, hogy már évtizedek óta elég egyértelmű jelöléssel utalnak a németek az alkalmazott hajtás típusára. A „d” egyértelműen dízel (530d), az „e” a hibrid hajtásra utal (540e), míg az „i” a helyzetétől függően (540i és i5) lehet a benzines és az elektromos alternatíva is.

Ez utóbbi kavarodáson változtat a gyártó nemsokára, ha igazak a BimmerPost fórumról származó kiszivárogtatások, melyek arról szólnak, hogy a közeljövőben a benzines modelleknél nem használnak külön megjelölést már. Ezzel elérik, hogy csak az elektromos modellek kiváltsága marad továbbiakban az „i” betű. Ezzel pedig a németek elkezdhetik elektromos teljesítmény tekintetében is használni a jelöléseket, amit megerősít a tény, hogy már le is védették az i420, az i430 és az i450 típusneveket is.

A dízel és hibrid modelleknél a mostani információk alapján megmarad a szokott jelölés, de azért ott is csavarnak majd a dolgokon a gyáriak. Az összkerék-meghajtást jelölő xDrive felirat ugyanis a jelek szerint a modell megjelölésének legvégére kerül majd, míg a teljesítményre utaló számozás teljesen elkülönül. Egy példával élve: ami eddig X3 xDrive30d volt, az a jövőben X3 30d xDrive lesz.