Ünnepi GT-vel idézi Le Mans-i sikerét a Ford

Az ötven évvel ezelőtti Le Mans-i győzelemről emlékezik meg a Ford a GT legújabb limitált kiadásával. A ’67 Heritage Edition az egykori sikeres versenyautó festésében pompázik.

Éppen ötven évvel ezelőtt, 1967-ben a Ford GT nyerte a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt a Forma-1-ben és az amerikai szériákban is sikeres Dan Gurney-vel és az Indy500-győztes AJ Foyttal a volán mögött. A piros alapszínű, fehér csíkokat és rajtszám-keretet „viselő” autó külső formajegyeit álmodták rá a mai GT-re. A piros szín az utastérben is visszaköszön: például a biztonsági övről vagy a műszerfal diszkrét csíkján. Az autó 3,5 literes, 650 lóerős motorját (sem az autó más főbb szerkezeti egységét) azonban nem módosították. A cég egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyi példányt készítenek az évfordulós ünnepi modellből, sem azt, hogy vajon az 1968-as és 1969-es Le Mans-i diadalról is megemlékeznek-e a ’67 Heritage Edition mintájára hasonló ünnepi kiadással. (Ez azért kétséges, mert a Ford ugyan tavaly is előállt egy limitált modellel az 1966-os siker emlékére, de míg a ’66-os és ’67-es győzelmet gyári felkészítésű autókkal aratták, addig ’68-ban és ’69-ben a John Wyer Automotive Engineering nevű magánistálló indította a GT40-eseket a 24 órás versenyen. Ekkor át is alakították őket, hiszen 1968-tól a motorok maximális hengerűrtartalmát ötliteresre korlátozták le, míg a GT40 eredetileg hétliteres erőforrással volt felszerelve.)