Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

renaultcaptur1

(Újra) csalás vádja alatt a Renault

A francia környezetvédelmi hatóságok azzal vádolják a Renault-ot, hogy immár két évtizede csal az emissziós teszteken, és a cégvezetők ezzel tisztában is vannak. Az ügy hasonló hullámokat verhet, mint a Volkswagen dízelbotránya.

Komoly bajba kerülhet a Renault. A francia autógyártót azzal vádolják a helyi fogyasztóvédelmi szervezet és a környezetvédelmi hivatal illetékesei, hogy két évtizede csal az emissziós teszteken. A gyártó állítólag a Volkswagenhez hasonlóan olyan szoftvert épített be a dízelautók motorvezérlő számítógépébe, amely érzékelte, ha éppen tesztelik, és arra az időre az előírásoknak megfelelő adatok produkálására képes üzemmódra váltott. A most napvilágra került jelentés két modellt nevez meg név szerint: a Capturt és a Clio új sorozatát. Mindkettő éppen háromszor annyi káros anyagot bocsát ki a valóságban, mint amit az adataik sugallnának.

Az ügy előzménye, hogy januárban a Renault képviselőinek is meg kellett jelenniük a Volkswagen és a Fiat/Chrysler emberei mellett egy francia ügyészségi meghallgatáson, amelynek során az addig felfedezett visszásságokra kellett magyarázatot adniuk. A most kiszivárgott jelentés a Renault vezetőit is vádolja, akik állítólag régóta tisztában vannak a piszkos praktikával.

A Renault illetékesei a leghatározottabban cáfolják, hogy csaltak volna a teszteken, a gyártó nagyon határozott hangú közleményt adott ki az ügyben, és teljes együttműködést ígért a kivizsgálásban.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.