Új Lotus Elise 2020-ra

Várhatóan 2020-ban lép piacra a Lotus sikeres belépő-modelljének új sorozata. Az Elise második sorozata még nagyobb vezetési élményt kínál

Hű marad gyökereihez és alapkoncepciójához a Lotus az Elise-széria második sorozatával: a várhatóan 2020-ban érkező fürge kis sportkocsi könnyű építésű és remekül kezelhető lesz – e két fő ismérv jellemzi a Lotus modelljeit a márka történetének kezdete óta. „A hagyományoknak megfelelően a vezetési élményt helyezi középpontba a Lotus az újdonság fejlesztése során” –  erősítette meg a brit Autocarnak nyilatkozva Jean-Marc Galles, a cég vezetője. Bár a márka már 2010-ben bemutatott egy tanulmányautót, amellyel az 1996-ban piacra lépett Elise lehetséges utódját villantották fel a nagyközönségnek, de a jelenleg fejlesztés alatt álló modell nem sok hasonlóságot mutat azzal a nehezebb, erősebb és drágább koncepcióval. Inkább a „könnyű, közepesen erős, de jól kezelhető” filozófiához térnek vissza – már csak azért is, mert az erősebb és drágább modellre vágyó vásárlók igényeit remekül kielégíti az Evora-sorozat.