Ügyfélszolgálatos robotot mutatott be a Hyundai

A Hyundai a jövőben mesterséges intelligenciával felvértezett robotokkal segítené a szalonokba betoppanó vásárlók kiszolgálását. Itt is van az első ilyen kis robot, a DAL-e.

A jövőben egyre meghatározóbb módon lesz jelen az életünkben a mesterséges intelligencia és a robotika, ez ellen nem igazán lehet mit tenni. Na de az új technológia tényleg kiszorítja idővel az emberi munkaerőt is? Ezt azért még kora lenne így kijelenteni. Az viszont biztos, hogy a segítségünkre lesznek a direkt aranyosra formált robotok, ráadásul gyakorlatilag minden élethelyzetben,

Ezt a jövőt vetíti már előre a Hyundai most bemutatott robotja is, mely lényegében az ügyfélszolgálatos szerepét veszi majd át részben a jövőben a koreai gyártó elképzelése szerint. DAL-e ugyanis képes lesz arra, hogy a szalonokba betévedő vásárlókat tájékoztassa a legújabb akciókról, információkat közöljön azon autókról, melyek után érdeklődnek a vevők, illetve figyeljen az emberek kedélyállapotára és szórakoztassa őket, ha éppen arra van szükség.

DAL-e persze nem lesz képes magától értékesíteni egy autót sem, de jelentős segítség lehet az ügyfelek kezelésében. Egyelőre arról nem esett szó, hogy mikor állnak munkába az első példányok.