TVR: még egy sem készült, de már mind elfogyott!

Még el sem indult a gyártás a feltámadó brit TVR sportkocsimárka üzemében, de az Autocar értesülései szerint máris a teljes jövő évi kontingens elkelt belőle.

Nemrég számoltunk be arról, hogy egy befektetői csoport fel kívánja támasztani a patinás brit TVR sportkocsi márkát. A projekthez sikerült megnyerniük a ’70-es és ’80-as évek Forma-1-es sztártervezőjét, Gordon Murrayt is. Az ő nevéhez fűződik számos más technikai újítás mellett a híres „ventillátoros” autó, az a Brabham, amelynek a hátuljára egy hatalmas légcsavart szereltek, hogy azzal fokozzák az útfelület és a kasztni közötti szívóhatást, s ezáltal a leszorító erőt. A terv bevált, a típussal még futamot is nyertek – de aztán hamar betiltották…

A TVR feltámadása hasonlóan isntant sikersztorinak tűnik, hiszen a brit Autocar értesülései szerint máris lefoglalózták a márka még be sem mutatott új modelljének első évben gyártandó valamennyi példányát, mintegy 250 autót!

A tervezett vadonatúj modellsorozatról egyelőre jószerivel csak annyit lehet tundi, hogy motorjai is legendás egységek lesznek, hiszen a szintén a Forma-1-ből ismert, mindmáig a legsikeresebb erőforrás-konstruktőrnek számító Cosworth egységei kerülnek majd beléjük. Minden együtt van tehát a sikerhez.

Immár tíz éve nem fejlesztett új típust az egykor sokkal szebb napokat is látott brit TVR. Sőt: mivel minden ezredforduló után gyártott modelljük is több-kevésbé az 1992-ben bemutatott S4C-n alapult, ezért talán 20 évnyi kihagyásról sem túlzás beszélni. Az pedig különösen érdekes, hogy négy új típust is be szeretnének mutatni a következő években, hiszen a gyártó fennállásának cirka negyven éve alatt is mindössze alig kétszer ennyivel állt elő. Igaz, szinte bármelyik mindmáig megállja a helyét egy gyűjtő kollekciójában, és a szakmai közönség is elismerte a cég minden modelljének sportos kezelhetőségét.

A márkát feltámasztó új befektetőcsoport egyelőre nem közölt sokkal több érdemi részletet ambiciózus terveikről és az új modellekről a nyitóképünkön szereplő grafikán kívül, de azt biztosra ígérik, hogy az első újdonságok 2017-től kerülhetnek a kedves megrendelőkhöz.