Több belépő szintű crossoverrel készül a Stellantis az elkövetkező években

Először a Jeep palettáján jelenik meg egy kisebb crossover, majd jön az Alfa Romeo és a Fiat is. A PSA moduláris platformja lesz a közös pont az érkező újdonságokban.

Az Automitve News Europe erősítette meg belsős forrásokra hivatkozva, hogy gőzerővel készül már a Jeep új belépő szintű modellje, mely a PSA CMP (Compact Modular Platform) alapjait kapja meg és jövő nyáron kezdődik meg a gyártása a Stellantis lengyelországi üzemében.

A technikai specifikációkról egyelőre nagyon keveset tudni, az viszont kiderült, hogy PSA eredetű motorpalettát kap majd a modell. Várhatóan hibrid és teljesen elektromos variánsok egyaránt készülnek majd, az összkerék meghajtást pedig a hátsó tengelyre épített villanyos erőforrással oldják meg a gyáriak.

Kiderült az is, hogy következő év januárjában már szintén az elhangzott technológiákra építkező Alfa Romeo belépő szintű crossoveré lesz a főszerep, hiszen ekkor érkezik meg a Tonale alá pozícionált modell a palettára, ám egyelőre pontos részleteket erről sem közöltek a források. A Fiat sem marad ki ezzel a lendülettel a mókából, egyes feltételezések szerint 2023-ban nem más, mint a Panda kap új generációt, természetesen most már teljesen elektromos formában is.